Résztvevői beszámoló az Erasmus+ projektről

2019. 09. 29-2019. 10. 19. Schkeuditz, Némerország

A központifűtés- és gázhálózat rendszerszerelő szakmából hatan vettünk részt a projektben. Szerencsénk volt, a szállásunknál lévő tanműhelyben dolgoztunk három hétig. Ebben az volt a szerencse, hogy nem kellett korán kelni, mert 9 órakor kezdtünk csak, de a pontos megjelenésre nagyon kellett figyelnünk. A kísérő tanárok felhívták a figyelmünket arra, hogy a németek a pontosságra nagyon odafigyelnek, ezért az első napokban rendszeresen, utána pedig szúrópróba-szerűen ellenőrizték, hogy időben megjelentünk-e. A tanműhelyben természetesen szabályos munkaruhában kellett megjelenni, és az első nap baleset- és tűzvédelmi oktatást kaptunk. Ez nem volt nagy újdonság, hiszen mindannyian külsős munkahelyre járunk dolgozni, és ott is így van. A műhely főnökével gyorsan megtaláltuk a közös hangot, még akkor is, ha nekünk a német nyelv annyira nem erősségünk, de segített a megértésben az a kis szótár, amit a nyelvi felkészítésen kaptunk. Érdekes feladatunk volt, egy ház épületgépészeti eszközeit, pontosabban azok működését modelleztük. Ilyen családi házak vannak a környéken, az egészet egy generátor működteti, aminek a gazdasági adatait kiszámítva olcsóbb, mintha a hálózatról üzemeltetnék, és biztonságosabb is. Csapatmunkában dolgoztunk, a feladatokat egymás között osztottuk meg, az oktató nem szólt bele, hogy ki mit csinál, csak segített, majd ellenőrizte a végrehajtást. Ezek a feladatok sokkal többet jelentettek, mint amit itthon szoktunk csinálni a munkahelyünkön. Érdekes, nehéz feladat volt! A műhely fel volt szerelve a szükséges eszközökkel, szerszámokkal, és természetesen használhattuk azokat, ha szükségünk volt rá. Az nagyon tetszett, hogy nem sürgettek, nem kellett sietni, és az oktató sosem volt ideges. Minden nap végén rendet kellett tenni a műhelyben és ki kellett takarítani. Volt a tanműhelyünk mellett még néhány másik tanműhely is, ahová néhányszor belátogathattunk. 3D-s nyomtatókat láttunk működés közben, az a csoport liftrendszerek működését modellezte. Az utolsó napon – jutalomképpen – a szintén az egyik tanműhelyben készített elektromos buggy-t próbálhattuk ki. Nekünk az tetszett a gyakorlatban, hogy új feladatokat kaptunk, mást, többet, mint itthon, és persze az is, hogy sikerült megfelelnünk.

Bencze Roland és Jeckel Richárd 3/11.H; Balog Levente, Balogh Dominik, Kapoli Bálin, Lovász Gergő 2/10.H

Mi négyen – asztalosok – is tanműhelyben teljesítettük a németországi szakmai gyakorlatot. A tanműhely ott található, ahol laktunk, tehát nem kellett buszozni reggel, és csak 9-kor kezdtük a munkát. A műhely főnöke egy különleges figura volt, soha nem kapkodott, soha nem siettünk sehová, és talán soha nem is telefonált munkaidőben. Az első nap elmondta, hogy mi lesz a feladatunk, nagyjából sikerült is megérteni. A tanműhely még nem volt egészen kész, és a nagy bejárati ajtót kellett felületkezelni, és a körülötte lévő kicsi ablakokat berögzíteni, utána a szegélyeket leszabni, rögzíteni, felületkezelni. Némelyik ablakon még a gyártási folyamat befejező műveleteit is el kellett végezni. Pár nap után már automatikusan nyúltunk a szerszámok és a többi, szükséges eszköz után, csináltuk a dolgunkat. Minden nap végén rendet kellett raknunk és ki kellett takarítani a műhelyt, de itthon is ez a rend. A műhely főnökével elég jól tudtunk kommunikálni, használtuk a speciális szószedetet, amit a felkészítésen kaptunk. Szinte egy nap után a nevünkön szólított minket, és néhány magyar szót a harmadik hét végén már elég jól használt. Ősz haj, hosszú, fonott szakáll – igazi különlegesség volt a főnökünk, aki nagyon szeretett beszélni magáról is. Azt mondta, hogy van egy kis farmja a környéken, és a családjával üzemeltetik. És még valami érdekesség! Szabadidejében a lipcsei csata rekonstruálásával foglalkozik. Korhű öltözékben újra szokták játszani a csatát és ennek ő az egyik főszervezője. A harmadik héten terepre mentünk. Zsaluzási munkákat csináltuk, oda kivittek minket autóval. Ez nem igazán különleges munka, de tény, hogy itthon nem az asztalosok csinálják. Jól éreztük magunkat, a gyakorlat nem volt nehezebb, mint az itthoni gyakorlati helyünkön. Jó volt a hangulat, a főnök nyugalma és lazasága jó hatással volt a munkahelyi légkörre.

Binder Patrik, Dani Gergő, Horváth Ákos, Várkonyi Szabolcs 2/10.D

Négyen lányok a csoportban szociális gondozó és ápoló szakon vagyunk. Azt már a felkészítésen elmondták a tanárnők, hogy mi majd egy idősek otthonába fogunk menni, Lipcsébe. Arra azért nem számítottunk, hogy csak nekünk kell majd reggel bejárni a városba. Elsőre rémisztő volt, de a telefonunk sokat segített abban, hogy kiismerjük magunkat a nagyvárosban. Csak nekünk kellett korán kelni, mert ha nem akartunk fél órát gyalogolni, akkor el kellett érni a 6:40-es iskolabuszt, ami elvitt az S-Bahn állomásra. Kb. 20 perc volt az út, de a lipcsei főpályaudvaron megint át kellett szállni egy villamosra, hogy a munkahelyünkre érjünk 8 órára. Az idősek otthona egy háromszintes épület, viszonylag új, nagyon szép és modern felszerelések vannak benne, kész labirintusnak tűnt az első napon. A főnővér fogadott minket és nagyon barátságos volt velünk. Elmondta, hogy ő sem Németországban született, hanem a közeli Lengyelországból jött át dolgozni, majd itt tanulta a jelenlegi szakmáját is. Ez 30 éve volt! Azt mondta, hogy meg tudja érteni a félelmünket, de az otthonban mindig vannak tanulók és ő pontosan tudja, hogy mit várhat el tőlünk, és megígérte, hogy türelmes lesz velünk. Első nap kaptunk munkaruhát, és megbeszéltünk minden fontos tudnivalót. Az első héten csak nézhettük, hogy mit csinálnak a német tanulók, melléjük voltunk beosztva, de külön-külön. Ez nem tetszett, de megígérték, hogy a második héten már önálló feladatokat fogunk kapni. Így is volt, ágyat húztunk, takarítottunk, rendet raktunk, segítettünk etetni, gyógyszert adagolni, mozgásgyakorlatokon nyújtottunk segítséget az ápoltaknak. Kaptunk ebédet is, de nem ízlett igazán. Egyik nap lemehettünk a különleges osztályra, ahol a nagyon beteg embereket kezelik, ez hátborzongató volt. A személyzet között találtunk egy asszonyt, aki magyar származású volt, vele sokat beszélgettünk. A végén kaptunk ajándékot és megköszönték a munkánkat, ami nagyon jól esett.

Fábián Henrietta, Mihucz Panna, Pál Alexandra 3/11.D; Kálozdi Viktória végzett tanuló

Kapcsolódó képgaléria