Kirándulások – Drezda

Október 29-én, szombaton Drezdába kirándultunk. Ez volt az utolsó hétvége, de hosszúra sikeredett, mert hétfőn munkaszüneti nap volt Szászországban. Szombat reggel is korán kellett kelni a diákoknak, és ez okozott némi elégedetlenséget, hiszen már túlvoltak három héten, és fáradtak voltak, meg a honvágy is kezdett felülkerekedni pár tanulónál.

Azért kellett viszonylag korán kelni, mert amíg bejutottunk Lipcsébe, az S-Bahn megállóig több, mint 3 km-es gyalogút vezetett, a busz pedig nem járt hétvégén, pontosabban nagyon ritkán.

A berlini kirándulás után már nem volt meglepő, hogy önállóan fogunk odajutni, de ez sokkal rövidebb utat jelentett, kb. másfél órát, hiszen a két város távolsága kicsivel több, mint 100 km, és nem kellett átszállni, az is könnyítette a dolgunkat. A szerelvény Drezdáig teljesen megtelt. Örömmel váltottunk szót a vonaton egy magyar származású fiúval, aki Magyarországon született, de már az általános iskolát is kinn végezte, mert a szülei kitelepültek. Kiválóan beszélte az anyanyelvét, és örült, hogy velünk beszélgethetett. Azt mondta, hogy fontosnak tartják a nyelv megőrzését, bár a családján kívül senki nincs, akivel használhatja.

A főpályaudvaron már várta a csoportunkat az idegenvezető, aki képekkel „készült”, és röviden elmondta Drezda történetét. Drezda Szászország fővárosa, az Elba Firenzéjének is nevezik, de fontos kulturális szerepe mellett Németország gazdasági és pénzügyi életének egyik központja is.

Egyesek szerint Drezda fizette a legkeményebb árat a 2. világháborúért, mert több hullámban is, többször is bombázták, bár stratégiai jelentősége nem volt. A több tízezer emberáldozat mellett a város romhalmazzá vált. A békekötés után folyamatosan hozták-hozzák rendbe, pontosabban építették újjá a gyönyörű épületeket. A német újraegyesítés után ez még nagyobb lendületet kapott, és még napjainkban is tart. Drezda sok turistát vonz a világ minden tájáról, a látványosságok körül rengeteg ember „zsong”, iparágak épülnek az idegenforgalomra.

A főpályaudvartól egy széles sétálóutcán indultunk el, ahol szökőkutak, szovjet zászlóval sétáló bácsi, indián- és kemény rock zenekar szolgáltatta a jó hangulatot a szeles őszi időben.

A Piactér impozáns épületei mellett szorgos munka folyt, szinte 500 méterenként volt valamilyen építkezés. Annak is szemtanúi lehettünk, hogyan állították fel a város karácsonyfáját, bár még majdnem két hónap választott el az ünneptől.

Ezek után a „kötelező” turistalátványosság következett a Drezdai Zwinger épületegyüttese. Sajnos a belső kiállításokra nem mentünk be, de amit láttunk belőle az is hihetetlenül szép volt. Viszonylag sokat időztünk a nemzetközi kavalkádban, sok látogató volt, sok országból.

A Semper Operaház mellett jutottunk el az Elbáig. Éttermek, sétány, kikötő, csodaszép panoráma, szép látvány volt, annak ellenére, hogy gyülekeztek már a fekete felhők felettünk.

Ez után még egy hosszú sétát tettünk együtt, majd a vonat indulásáig minden diák szabadon tölthetett még két órát a városban, hogy kedvére fedezze fel. Megkértük őket, hogy ne szakadjanak el egymástól, néhány fős csoportokat alkossanak.

A megbeszélt időben szerencsére mindenki már a pályaudvaron volt, a sok gyaloglás és a hideg szél próbára tette őket, a hazafelé úton szinte mindegyikük el is aludt a vonaton.

Kapcsolódó képgaléria